Solar dechatlon

A Solar Decathlon a világ mára legjelentősebbé vált nemzetközi, egyetemek között megrendezett építőipari innovációs versenye.
A verseny célja a megújuló energiák – elsősorban a napenergia – használatával és az innovatív technológiák alkalmazásával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése az egyetemista csapatok által felépített pályaműveken keresztül.

A verseny története

Az első Solar Decathlon versenyt az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma [US Government, Department of Energy (DoE)] kezdeményezésére 2002-ben tartották Washingtonban. A kezdeményezés alapvető célja, hogy a fiatalok kreativitására és innovációs képességére építve egyetemi kutató-fejlesztők működjenek együtt ipari partnerekkel, szponzorokkal és olyan innovatív, energiahatékony házakat tervezzenek, amelyek a megújuló energia és a tudatos erőforrás használatra alapozva, fenntarthatóságot demonstráló mintaotthonok lehetnek.

A verseny általános szabályai

A verseny során nem csak terveket készítenek, hanem az aktuális döntő helyszínén meg is építik a kiválasztásra kerülő pályaműveket. Így a verseny eredményeképpen egy innovatív lakóházakat bemutató „mintaházpark” jön létre Szentendrén, amelyet nem csak a szakma, de a lakosság is látogathat.
Miközben a versenyre megépülő házak megjelenésükben és tulajdonságaikban általában sokfélék, mindegyikük jellemzően a mai kor igényeit kielégítő – élhető, környezetbarát módon fenntartható/önfenntartó, emberközpontú – otthon, mely esztétikus formában ötvözi a modern, praktikus és fenntartható családi (minta)ház jellemzőit.

A 2019 verseny

Az idén júniusban, Szentendrén rendezték meg a SDE19 – Solar Dechatlon Europe versenyt, melyen 8 ország, 27 egyeteméről érkeztek csapatok.
Az idei versenyt, a Habiter2030 Team (Franciaország) Lille-i Nemzeti Építészeti és Tájépítészeti Főiskola által vezetett csapat nyerte, második helyen a MOR Team TU Delft (Hollandia), a harmadik helyen pedig az Over4 csapat (Románia) végzett.

A nyertes csapat, a Lille-i régióban jellemzően az 1930 as évekből hátramaradt lakóépületek rehabilitációs lehetőségeit kombinálta a környezetbarát, modern és fenntarthatóságra törekvő technológiákkal, mely az okos eszközök és egyszerű megoldások harmóniájára épült.

Solard Dechatlon 2019

Fotovoltaikus tetőre szerelt panelek – 2560 kWh/év energia előállítást tesznek lehetővé, mely körülbelül kétszer akkora, mint egy ilyen 1930-as évekbeli ház elektromos fogyasztása.
Az üvegház homlokzatára szerelt termikus szolár vákuumcsövek – a felfűtött víz a szaniterben kerül felhasználásra.
Az üvegház kombinálása mechanikai szellőzéssel hozzájárul a ház passzív fűtéséhez, hűtéséhez és szellőzéséhez.
Az egyedi építőanyagok és technológiák tandemben működnek a lakók igényeinek és életmódjának megfelelően kialakított intuitív otthonautomatizálási rendszerrel.

A magyar csapatok

A versenyen 2 magyar csapat is indult, az egyik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata, ők egy újszerű megoldást dolgoztak ki a magyarországi épületállomány korszerűsítésére és felújítására, elsősorban a külvárosi területeken és vidéki településeken jellemző épületekere.
A másik magyar csapat, pedig a Miskolci Egyetem és a Pécsi Egyetem közös csapata, mely ez algériai Blidai Saad Dahlad Egyetem diákjaiból alakult. Az ő épületük a Magyarországon, elsősorban vidéken jellemző „kockaházak” korszerűsítését célozta meg, innovatív technológiákkal.

Mint például a Beszéd alapú érzelemfelismerés, újrahasznosított anyagokból készített „okos” bútorok. A „Ventúri átrium”-ban és a teraszon, ill. a naptérben elhelyezett élőflóra, mely a ház önfenntartó oxigénbázisa. Hármas rétegfelépítésű aktívtető. Mobil naptér a déli oldalon, mely polikarbonát tolófalával télen szoláris burokként látja el energiával az épületet.
Az épületben elhelyezett „okos” eszközök – amennyiben a tulaj igényli – egyetlen telefonos applikációról egyszerűen működtethetőek.

A versenyről és a többi pályaműről a sde2019.hu oldalon részletesen is olvashattok.