cement innováció

A USA -ban a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemen egy kutató csoport új „ hevítés nélküli” módszert fejlesztett ki a cement előállítására, mellyel jelentősen csökkenthető, a cement előállítás során keletkező szén mennyisége.
Az iparágban leggyakrabban használt portlandcementet, úgy állítják elő, hogy a mészkő megőrlésével, majd homokkal és agyaggal nagyjából 1500 ° C hőmérsékleten főzve szabadítják fel szént a mészkőből.
Összességében ez az ipari folyamat, a globális szén-dioxid-kibocsátás becsült 8% -át teszi ki Ezért az alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelés fejlesztése jelenleg az iparág egyik legsürgetőbb kihívása világszerte.
Az MIT-csapat elképzelése az volt, hogy hő helyett elektrokémiai folyamatokat alkalmazzon. A mészkövet először savban oldják, majd egy tartályba helyezik, amelyen elektromos áramot vezetnek keresztül.
Ez felosztja a vízmolekulákat oxigénné és hidrogénné, savat képez a pozitív elektródán, és a negatívnál alkalikus kalcium-hidroxidot hoz létre, mely pehely szerű lerakódás képez, ami felhasználható portlandcement előállítására.
Az eredményeket tegnap publikálták az amerikai, Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában.
Yet-Ming Chiang professzor (a kutatást vezető anyagkutató) szerint, jelenleg, körülbelül 1 kg széndioxid szabadul fel 1 kg cement előállítása közben. Ez azt jelenti, hogy a globálisan évente 3-4 giga tonna cement előállítása közben, ugyanennyi szén-dioxid keletkezik.
A jelenlegi prognózis szerint, 2060-ra várhatóan világszerte megduplázódik az épületek száma, ami nagyon komoly terhelést jelent a környezetünkre, a mai technológiák alkalmazásával.

A kutatók szerint az eljárás ipari szintre fejleszthető, de azt is elmondták, hogy egy ilyen globális méretű iparágban nagyon nehéz alapvető folyamatok és technológiák megváltoztatása.
Ezért eredményeikkel leginkább az elektrokémiai ipar szakembereit szeretnék ösztönözni arra, hogy kezdjenek el ebben az irányban is gondolkodni és álljanak elő új ötletekkel, hogy az eljárás ipari méretekre tudják fejleszteni.